Úgy hallottam, csalódtam…

Dear Followers! This post was written in Hungarian, because its content only concerns hungarian-speaking readers.

Botrányos volt az idei Csángó Fesztivál...ról a város lapjában megjelent vezércikk. A szerző az efféle médiumban tőle telhető legerősebb hangnemben kritizálja a fesztivált, címéből és tartalmából is az cseng ki, hogy a csángó idén nagy csalódást okozott városszerte, s csak a keresztyéni jóindulat hozhat ki belőlünk bármiféle dicséretet. És mi a valóság? – hogy ezzel az elcsépelt fordulattal éljek.


A valóság az, hogy amikor főszerkesztőnk szerda este megkért, hogy miután majdnem kész a cikke a negatívumokról, mondjunk valami pozitívat is a csángóról, mi hárman olyan meglepve pislogtunk egymásra, mint akiktől azt kérdezték, miért jó, hogy süt a nap. „Talán csak az elfogultság okozta, hogy nekünk, akik a hat nap alatt több időt töltöttünk a programokon, mint otthon, fel sem tűnt volna, hogy a fesztivál idén botrányos volt?” – gondoltam magamban. Való igaz, hogy – ahogy egy korábbi posztomban is utaltam rá –, a Csángó Fesztivál számunkra – a szakmánkból adódó fokozott terhelés ellenére – az év talán legjobb időszaka, melyet egész évben izgalommal várunk. A nagy lelkesedés talán sűrű szövésű csángó kendőt borított ránk, hogy ne lássuk, csak amit szeretnénk, a jót?

Érdeklődéssel vártam, miről maradtunk le, ami a cikk elfogulatlan írójának nem kerülte el figyelmét, hiszen (önhibáján kívül, tegyük hozzá!) pusztán mutatóba jelent meg egyetlen egy rendezvényen. A cikk elolvasása után azonban nem lettünk sokkal okosabbak, az ott sorolt „rossz előjelek” és „saját tapasztalataink” sem győztek meg arról, hogy az eddigieknél rosszabb fesztiválban volt részünk.

Szenvednek az újságírók a XXIV. Csángó Fesztiválon.

Rég eldőlt ez már, még a fesztivál kezdete előtt. Eldőlt, amikor nem akartak lapunkban hirdetni (anyagi keretüket ismerve ez érthető); eldőlt, amikor egy főszerkesztőnk szívéhez közel álló ember beszámolt személyes nézeteltéréséről a fesztiváligazgatóval; eldőlt, amikor – mint általában mindenki – meg sem említettek minket médiatámogatóként, szemben mondjuk a címre nálunk nem érdemesebb maszek  Jászkürttel. Ez utóbbi nekünk sem esett jól, akik a rendezvény előtt mindig nagy interjúval, a programok tőlünk telhető hírelésével és lehetőséghez mérten minél gyorsabb és teljeskörűbb utólagos tájékoztatással járulunk hozzá a csángó sikeréhez. Ha ez nem médiatámogatás, nem tudom mi. Legfeljebb azzal tehettünk volna többet, ha ingyenesen közzé tesszük lapunkban hirdetésüket – amit egyébként a „médiatámogató” Jászkürt sem tett meg. Ám ha így teszünk, elsőként a jászberényi vagyonkezelő és városüzemeltető cég, s rögtön utánuk a helyi ellenzék városlakó adófizetők pénztárcájáért szenvedéllyel aggódó képviselői sietnek nyakunkra lépni. Ez van hát, „Szántaiék” médiatámogatók, „Halászék” nem. Ezt a békát rendszerint le kell nyelnünk, megtanultunk már túllépni rajta. Főszerkesztőnk még nem. Ez is érthető, ám egy dolog a sértődöttség, más dolog a hiteles tájékoztatás.

Már hét elejétől örvendezve vett tudomásul minden apró hibát vagy negatív körülményt, ami az idei fesztivál sikerét csorbíthatja. Kellemetlen baki a két évvel korábbi felirat (amit egyébként gyorsan eltávolítottak, senki sem lépett fel alatta), de mi tudjuk a legjobban, aki dolgozik és ember, az követ el hibákat, függetlenül attól, hogy milyen felelősségteljes munkát végez. Saját bakijainkkal kapcsolatban mi is türelmet és megértést várunk, így nem túl elegáns, ha felnagyítjuk mások hasonló hibáinak jelentőségét. (Vajon, hogy mást ne említsek, a „Jászberényi Nyár” évek óta használt molinójának ugyanabban a szóban radikálisan eltérő „a” és „e” betűiről miért nem írtunk még cikket? Miért nem elemeztük ki, hogy a tipográfiai téren teljesen képzetlen grafikus alkalmazása egy ekkora jelentőségű programfolyamot teljesen beárnyékol?)

Kivédhetetlen körülmény, hogy esett az eső. Mint például a jubileumi (!) jász világtalálkozón is, ahol a nagy hagyományokra visszatekintő, sokak által várt gyalogos felvonulás elmaradt, mert a jelek szerint Jászapátinak nincs elég aszfaltozott utcája. „Nagy csalódások lesznek itt!” – adott hangot együttérzésének a cikk szerzője hét elején, „na, legalább a vége jó lett” – kommentálta az azt követő héten a hétvégi időjárás kegyességét. Elmondtuk neki, hogy jó volt az egész, hogy csupán pár műsorszám maradt el egy péntek esti vihar miatt, hogy a fedett nézőterű és színpadú Szabadtéri Színpadon idén is, még szakadó esőben is hatalmas közönség nézte ülve és állva a gálaműsorokat. Érveink a jelek szerint nem zavarták meg különösebben fejében már rég összeállt cikkének szerkezetét.

Kritizálta még a napok számát, állítása szerint „a városlakók” (ez nála akár egyetlen embert is jelenthet) sokallják az „öt napot” (idővel azért sikerült utánaszámolnia, hogy hány napon nem vett részt). Talán tényleg többen vannak, akik így gondolják. Mi, mint már említettem, elfogultak vagyunk, hiszen az év munka szempontjából legmegterhelőbb hete is évünk (legalább is egyik) legszebb hete. Talán elfogultságunk miatt nem halljuk meg a városlakók panaszát, ami a város lapjaként helytelen, hiszen azon túl, hogy jogunk van önálló véleményhez, a város véleményét is képviselnünk kell. Rendben, végre egy érv, aminek helye van a cikkben. Újabb jogos panasz lehet, hogy a lezárások zavarták a forgalmat, bár a cikk állításával szemben emlékeim szerint most sem érintett nagyobb területet, mint tavaly.

Mégtöbb szenvedés

Nem kívánok sorra venni minden apróságot, amiben a fesztivál sikertelenségét látja (bár legalább „jó a vége”, legalább is lelkeskedtek valamit az alkalmazottaim, ha jól hallottam), csupán a legelkeserítőbbet emelném ki. A szerző – ismét csak a városlakók véleményét közvetítve – felveti, hogy „ennyire azért nem népies ez a város”, s hogy a nem néptáncot űző táncegyütteseknek is helyt kéne kapniuk a műsorfolyamban, ha a szervezők nem akarnak minket halálra untatni. Kedves Halász úr! A fesztivál neve „Csángó Fesztivál”, nem véletlenül. Nem Jászberényi Fesztiválnak, nem Jászberényi Nyárnak (ilyen egyébként három hónapig zajlik városunkban), nem valami hasonlónak hívják, és különbözik is mondjuk a környékbeli települések hashonló megnevezésű többnapos fesztiváljaitól. Ön még nem élt itt, amikor a fesztivál elindult, de ez nem lehet ok – különösen ebben a pozícióban –, hogy ne legyen tisztában annak gyökereivel, céljaival. Ha máshonnan nem, legalább az alig pár hete éppen nálunk megjelent interjúból. Jászberényiként a fesztivál kudarcaként élném meg, ha elmenne egyfajta populáris irányba, ha a hangsúly egy idő után átterelődne a csángó magyarokról, más magyar kisebbségekről és a hagyományőrzésről valami másra, ha szépen, lassan afféle tucat „Jászberényi Fesztivállá” válna. A helyi tánccsoportoknak (és kórusoknak és küdzősportolóknak és stb stb) is van lehetőségük megmutatkozni a berényi közönség előtt, például éppen a Jászberényi Nyár nevet viselő, egész nyáron átívelő programfolyam rendezvényein. S ha már mindenáron hiányolja a nyári, minden helyi tehetséget felvonultató és vendégművészekkel szórakoztató fesztivált városunkból, ajánlom figyelmébe (a hasonló szájhúzogatással értékelt) új kezdeményezést, a Zagyvaparty Fesztivált. Méltatlan lenne a Csángó Fesztiválhoz, ha elveszítené éppen azt, amiről szól, amiért életre hívták, a hagyományok „megélését” és – bármit is mondjon Sebő Ferenc és a szervezőgárda – megőrzését. Remélem, senki nem veszi komolyan a cikkíró szakértői tanácsát, miszerint a jubileumra alapjaiban megújított fesztivállal kéne készülni.

Persze, mindenkinek joga van egyéni véleményhez. Persze, hangot kell adni a negatív tapasztalatoknak is (még ha ezek nem is a mi tapasztalataink, hanem olyan városlakóké, akikben megbízunk annyira, hogy minden más – legalább három alkalmazottunktól jövő pozitív – hangot kiszűrve erre az alapra vázoljuk fel végső, kesergő kicsengésű írásunk.) Megvan a helye a lapban, megvan a helye a honlapon, kell szólni a rosszról is. De ha mindezt főszerkesztőként, első oldalas, a többi cikk foglalataként értelmezhető, így azok minden pozitív szavát elhomályosító írásban, fellengzősebb nevén vezércikkben tesszük, azzal ennél sokkal többet teszünk. Éppen ezért nagy felelősség a tárgykörről empirikus információval nem rendelkezvén bármit is írni. Az esetleg ettől gyökeresen eltérő tapasztalatokkal rendelkező alkalmazottak nem tehetnek mást, mint bosszankodnak szép csendben, szigorúan a főszerkesztő háta mögött, hogy ismét miatta kerülnek kellemetlen helyzetbe.

Sokáig morfondíroztam, hangot adjak-e egyáltalán ennek, vagy egy főszerkesztőhöz intézett visszafogott kritikus megjegyzés és a munkatársakkal való közös bosszankodás után temessem el magamban – szokás szerint. S ha hangot adok neki, hol tegyem meg. Végül ez a fórum tűnt a legszemélyesebb, legkevésbé nyilvános, legelfogadhatóbb terepnek. Persze így is, ha ez a kis iromány kikerül a nagyobb nyilvánosság elé, addig dolgoztam a város lapjánál. Ilyen a világ, egyesekkel nem illik nem egyetérteni. Sajnálatos, hogy az érettségnek még nem tartok azon fokán, ahol ennyi idősen már kéne, hogy megtartsam magamnak és az érintett személy hátának a véleményem. Valószínűleg így nem fogok messzire jutni az életben. Egyelőre akkor sem tudok tenni igazságkényszerem ellen, még ha pillanatnyilag csak ilyen, nem a tőlem telhető legnyilvánosabb formában adok is hangot az egyet nem értésnek.

Olyat kérek most, amilyet nem gyakran szoktam ezen a fórumon. Kivételesen senki se lájkolja/ossza meg a posztot!